Több eset példázza, hogy a kifejezést már sokan hallották, a beszűrődő, logikailag kikövetkeztethető információkból nagyjából össze is rakták, hogy mit takarhat ez a szó, de a lényegre törő magyarázatig kevesen jutnak el. „Hangzatos”, „menő”, „trendi”, „már csak kíváncsiságból is kipróbálnám”, néhányan így állnak hozzá. Aztán ott a másik oldal: „divatszakma”, „már mindenki coach”, „ugyan már, nekem nincs szükségem egy agykurkászra”. Aki viszont már egyszer megértette és megtapasztalta, hogy miben is tud támasza, támogatója lenni egy coach, az többet nem kételkedik az általa elérhető eredményekben, s el is felejti, hogy valaha mit is gondolt róla.
Nézzük csak meg, honnan is indult el ez egész…
Magyar gyökerei is vannak a coaching szónak? Ez most komoly?
Habár a coaching amerikai eredetű, magát a ‘coaching’ szót a magyar ‘kocsi’ szavunkból eredeztethetjük. Miért is? Komárom-Esztergom megyében található egy kis falu, Kocs, amely arról vált ismertté, hogy a falu mesterei az 1400-as évek közepén egy könnyű, több újítással felszerelt, három ló által húzott szekeret készítettek, a ‘kocsit’. Az angol coach szó jelentése is utal a szállítóeszköz jellegre, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban a belföldi távolsági buszt nevezik így.
Nyergeljünk át más területekre…
Oxford, 1930-as évek: az első írásos emlékek arról, hogy a coaching szó más területeken is felbukkant. A Coach kifejezés tutor, vagy konzulens értelemben jelent meg, s egy olyan tanárt értettek alatta, aki a diákot „keresztül viszi” a vizsgán. Ekkor kezdték el a szó használatát a sport területén is, coach = edző, tréner vonatkozásban, amely a mai napig megmaradt az angol nyelvterületen.
Edzeni a testet, edzeni a lelket
A 70-es években járunk, a helyszín Amerika, ahol a sportnak külön kultusza van, s már ekkoriban külön pszichológiája is. Itt tevékenykedett Timothy Gallwey, a korábbi versenyzőből teniszedzővé avanzsált rendkívül sokszínű, széles látókörű és sok témakörben jártas szakember. Az ő nevéhez fűződik a coach szó és coaching fogalom ki- és átalakulása. 1974-ben megjelent a „Tenisz mint belső játszma” (The Inner Game of Tennis) című könyve, amelyben megreformálta az edző (a Coach) feladat- és szerepkörét. Utat nyitva ezzel a coaching szakma előtt.
Az egész élet egy játék, akárcsak a tenisz. Teljesítményt, eredményeket akarunk elérni, kihívásokkal szembenézni, versenyezni, de a gyorsaság, az erőnlét, a technikai felkészültség sokszor kevés ahhoz, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. DE: szerencsére ott áll melletted a Coach, aki a mentális tréneredként támaszt nyújt. A képességeidet pszichikai „edzéssel” erősíti meg. Kívül zajlik a teljesítmény, a célok elérése, a belső játszma viszont a játékos elméjében történik, olyan akadályokkal, mint a félelem, az önbizalomhiány vagy a maximalizmus, stb.
Tehát ezek voltak a kezdetek a sportpszichológiai alapokkal, aztán megindultak egyéb területek is: life coaching, business coaching, stb.stb.
Szóval, akkor mit is csinál egy Coach?
Mindig éppen azt, amire az adott helyzetben szükség van. 🙂 Az első beszélgetés alkalmával felméri, hogy mi is az a kihívás, amiben éppen megakadtál, a belső játszmád hogyan segítheti, vagy éppen gátolja a külső érvényesülésed, a céljaid megvalósulását.
DE: a Coach nem ad tanácsot, bármennyire is szeretnéd. 🙂 Kérdez, értő figyelemmel melletted áll, gyakorlatokkal, eszközökkel elkezdi felfedni előtted, hogy mi is az, ami benned rejlik, mire érdemes jobban ránézned, segíti a felismeréseidet, megmutathatja, hogy más nézőpontból is látható, értelmezhető az életed, s a kihívásaid. Melletted áll, hogy biztonságban érzed magad, amikor cselekvési tervet (netán váltást bármilyen életterületen) dolgozol ki, vagy új utak felfedezésével kilépsz a komfortzónádból. Akár egy jó edző, végigköveti a fejlődésed, ott áll a startnál és a célvonalnál is, de nem dolgozik helyetted.
Te vagy az, aki időt, energiát tesz abba, hogy felelősségteljesen megvalósíthassa önmagát.
Mikor is lehet tehát szükség rá, hogy időpontot egyeztess egy Coach-al?
Például, ha
- az önbizalom még csak távoli ismerősöd, amikor úgy érzed, mindenki okosabb, ügyesebb, jobb nálad;
- az életed irányítása valahogy kicsúszott a kezedből, s szeretnéd újra megtalálni a belső iránytűdet;
- folyton lelkiismeret-furdalás gyötör, mert nem tudod összeegyeztetni a családra és a munkára fordított időt;
- úgy érzed, egy helyben toporogsz, szeretnél egy másik szintet is megtapasztalni;
- nem tudsz nemet mondani;
- olyan érzésed van már egy ideje, mintha ugyanazokat a köröket futnád, ugyanolyan végkifejlettel;
- valahogy mindig háttérbe szorulsz, mert nem tudsz kiállni magadért;
- párkapcsolatodban olyan kihívásokkal szembesülsz, amikre még nem találod a megoldásokat;
- bármilyen egyéb más területen megoldást keresel.
Kérdés esetén keress bátran, vagy egyeztessünk időpontot!
